Jelentkezés

A beérkezett előzetes jelentkezési lapok feldolgozása után amennyiben intézményünk alkalmas lehet gyermeke oktatására-nevelésére, úgy telefonon egyeztetünk időpontot egy személyes találkozóra. A felvétel előtt, ha szükséges a fejlesztő csapat tagjai találkoznak a gyermekkel.

A csoport kialakításánál a testvérgyerekek előnyt élveznek, illetve az itt eltöltött óvodai évek. Igyekszünk a közösség kialakításánál a csoportdinamikai szempontokra figyelemmel lenni. A hatékony integráció érdekében speciális szükségletű gyermekeket csak igen korlátozott számban áll módunkban felvenni. Fontos szempont számunkra az egyén és a közösség érdekeinek azonos szintű védelme és ennek érdekében felmérést végzünk, illetve kiscsoportban történő játékos délutánon ismerkedünk a jelentkezőkkel.

A felvételről írásban értesítjük a jelentkezőket. Véglegesíteni a beiratkozással tudják a jelentkezési szándékukat, amikor a hivatalos dokumentumokat leadják illetve a szülői szerződés megkötésével egy időben befizetik a beiratkozási díjat. A beiratkozási díj összege az Éves intézményi támogatás összegébe beszámít, az vissza nem igényelhető.

Jelentkezési lap

    Gyermeke sajátos nevelési igényű?

    Gyermeke beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd?

    Budaörs Város Önkormányzat a budaörsi szülő(k) gyermekeinek támogatást biztosít. Jelenleg 15 budaörsi gyermek támogatott ellátására van szerződésünk. Feltételek: 1: Legalább az egyik szülő és a gyermek budaörsi állandó lakos, életvitelszerűen Budaörsön él. Ezt igazolni a lakcímkártya másolatokkal kell. 2: Írásos szakvélemény a nevelési tanácsadótól.

    Budaörsi támogatással