Bemutatkozás
Intézményünk a Kamaraerdei Ifjúsági Park hathektáros területén helyezkedik el. Budapest szélén, de könnyen megközelíthető, igazi vadregényes környezetben neveljük a gyerekeket. Jelenleg 3 óvodai csoportunk van, kiscsoport, középső-, nagycsoport és az iskolaelőkészítő csoport, melyben csoportbontásban dolgozunk a gyerekekkel.
Az óvodai nevelés során kiemelten fontosnak tartjuk az önállóságra nevelést, a mozgás megszerettetését, a feladat- és felelősségtudat kialakítását a gyerekekben, melyhez hozzáadódik a fiatal csapatunkból adódó oldott, vidám légkör. Szeretnénk, ha nálunk minden gyermek elfogadva és szeretve érezné magát, miközben változatos kihívásokat nyújtunk nekik.
Tisztában vagyunk vele, hogy a 21. századi gyerekek tevékenykedve tudnak a leghatékonyabban tanulni, így ennek tudatában szervezzük a mindennapokat. Igyekszünk a gyerekek érdeklődési körének megfelelő projekteket, témaheteket szervezni és ezek során komplex foglalkozásokon keresztül a lehető legtöbb ismeretet és élményt nyújtani számukra. Emellett fontos szempont a gyerekek mozgásigényének kielégítése is. Ennek érdekében kihasználjuk a környezetünk nyújtotta számtalan lehetőséget. A mozgásos tevékenységekhez ideális feltételeket biztosítanak parkunk sportpályái és intézményünk kiválóan felszerelt tornaterme. A foglalkozások után és délutánonként pedig biciklizhetnek, rollerezhetnek, futkározhatnak a gyerekek a jó erdei levegőn vagy intézményünk játszóterén.
Hiszünk benne, hogy minden gyermek egy kincs és képességeik fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetünk személyiségük kibontakoztatására is.
Az óvodai életről
Célunk, hogy az óvodai élet során már kisgyermekkortól kezdve elsajátítsák a hozzánk járó gyerekek az egészséges életmód alapelveit. Éppen ezért a napirendünket ehhez illeszkedve igyekeztünk kialakítani. Tízóraira minden nap gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk és minél nagyobb folyadékbevitelre biztatjuk a gyerekeket. Naponta minimum kétszer kivisszük őket a szabadba, jó időben gyakran előfordul, hogy a foglalkozásokat is kintre tervezzük. Teret és lehetőséget biztosítunk a szabad mozgásra, szabad játékra kint a jó levegőn is, hiszen itt is rengeteg tapasztalatot tudnak gyűjteni a gyerekek, ami által fejlődhetnek.
Az épület falain belül is törekszünk arra, hogy megfelelő környezetet biztosítsunk nekik, folyamatosan fejlődünk, szépülünk. Jól felszerelt tornateremmel, interaktív táblás csoportszobával, rengeteg fejlesztőjátékkal és ami a legfontosabb, sok elszánt kollégával vagyunk ellátva. A délelőttök mindig mozgalmasak, tele kreatív foglalkozással, izgalmas képességfejlesztő feladatokkal és sok-sok játékkal. Rengeteget kézműveskedünk, minden nap mesélünk, énekelünk és szinte már vesszőparipánk a matematikai képességfejlesztés, mert hisszük, hogy az alapokat óvodáskorban tesszük le. Pedagógiai munkánkat intézményen belül logopédusunk és gyógypedagógusaink is aktívan segítik, ezen kívül pedig Alapozó tornán való részvételre is van lehetőségük a gyerekeknek.
Célunk a családokkal együttműködve vidám óvodáskort nyújtani gyermekeinknek, olyat, amelyre még felnőtt korukban is nosztalgikus mosollyal tudnak visszagondolni.
Csoportjaink
Óvodánkban jelenleg három csoport van, a gyerekek életkoraik szerinti elosztásban. Minden csoportunkban két óvónéni felügyeli a gyerekeket.
Kiscsoport
3-4
Középsőcsoport
4-5
Iskola előkészítő
5-7
Jelentkezés a 2024/25 nevelési évre
A jelentkezések a 2024/25-ös nevelési évre már elindultak. Jelentkezni folyamatosan lehet! A jelentkezéseteket a weboldal keresztül az online form kitöltésével is le tudjátok adni vagy telefonon és e-mailen is elérhetőek vagyunk!
Amennyiben szeretnétek személyesen is megismerkedni velünk, megtekinteni intézményünket és bepillantani mindennapjainkba szívesen látunk Benneteket egy egyéni beszélgetésre, ahol minden kérdésetekre szívesen válaszolunk!
Kiscsoport
18 fő
Középsőcsoport
18 fő
Iskola előkészítő
18 fő
Üzenet küldés
Info
Név: PUZZLE Óvoda és Általános Iskola
OM azonosító: 200800
Cím: 1112 Budapest, Kamaraerdei út 12-14.
Telefonszám: +36-20/935-1537
E-mail cím: tanodak@gmail.com
Nyitva tartás:
Hétfő - péntek: 7:00 - 17:00
Intézményvezető: Zsidó Blanka
Fenntartó: Egészségesebb Óvodás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18050048-1-13
Székhely: 2040 Budaörs, Lévai utca 33. 2/14.
Képviselő: Zsidó Ernő
Telefonszám: +36-20/212-7490
Szakköreink
Intézményünk kuriózuma, hogy az óvodás korosztály számára is rengeteg féle szakkört kínálunk. Az óvodai heti rendbe építve heti rendszerességgel járunk úszni, kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a hozzánk járó gyermekek biztonságosan mozogjanak a vízben. Ezen kívül jelenleg 6 mozgásos szakkör közül választhatnak a szülők és a gyerekek: